Egyszer volt,hol nem volt volt egyszer egy kismadár.Nehezen kelt ki a tojásból,s mikor végre előbújt,mindenki furcsán nézett rá.Kicsi volt,nagyon,azt mondta bagoly doktor,hogy nem érdemes őt megszeretni,mert nem éli meg a holnapot.Testvére erős, gyönyörű pelyhes madárka volt már.Őt szerették,pátyolgatták.A kismadárka sokáig nem fogadta el mamájától az ételt,mégis életben maradt.Élni akart,repülni szabadon.Bagoly doktor csodának titulálta és tudatosította a madárcsaláddal,hogy mindig baj lesz a kismadárral,jobban járnak,ha kilökik a fészekből.Madárpapa hajlott a gondolat felé,de madármama esélyt adott a kismadárnak.Madárpapa nem foglalkozott a kicsivel,hisz minek..a nagyobbnak viszont a legfinomabb eleséget vitte.Nagyobb madár gyönyörű pelyhessége színes,fényes tollakká változtak ez idő alatt.A kismadár irigyelte őt.Ő akkor kezdett pelyhesedni.Nagyot tanították repülni a madáriskolába.A kismadár ácsingózva leste tökéletességét.Eljött az idő,hogy új fészekbe költöztek.Kismadarat a madárcsalád szélesebb rokonsága sem szerette.Kis eszetlen,milyen pelyhek ezek?Csúnya is,buta is....megcsipkedték,tollát szedték...kismadár elbújt a fészekben.Talán ott nem bánthatják.Kitalált magának egy olyan világot,ahol ő is szép,sőt a legszebb.Színes,selymes tollát irigyelve nézik.Madárhumorán minden madár, a verébtől a hattyúig imádják.Egyre többet bújt el a fészek sarkába és álmodta az álmát.Időközben az ő pelyhecskéje is tollá változott.Nem volt a legszebb,de toll volt...talán kicsit csapottnak is mondhatnánk.Madármama beiratta a madáriskolába.Menned kell neked is,hogy megtanulhass repülni.Nagyon örült a kismadár,talán még barátom is akad,úgy érezte ez jó lesz neki.Az új fészek is egyre kényelmesebbnek bizonyult.Elkezdte hát a madáriskolát.Madármama csomagolt neki finom eleséget mindennap.Ám úgy tűnt nem válhat valóra az álma.Egy újabb harc kezdődött. Bántották a verebek,bántották a cinkék....csípték...minden nap.Az eleségét elkobozták....minden nap zokogott és imádkozott,hogy legyen vége,legyen vége már!!!De nem!!A rokonság is csipkedte,tollait húzták.. Kismadár nagy nehezen,de megtanult repülni.Arra gondolt,ha már tud elrepül innen nagyon messze és saját fészket készít.Mindennap azt kívánta,hogy bár holnap lenne már és kérte az istenét,hogy hadd felejtse el a rossz éveket,hadd kezdjen új életet.Eljött az új madáriskola... nem volt jó madár,sem rossz. Próbált átlagos lenni...időközben egyre ritkábban gondolt a rossz évekre,majd valóban kitörölte az emlékeit.Haragudott madármamára,hogy nem fordulhatott hozzá segítségért,haragudott rá,hogy mindig a nagyobb madár volt az első,haragudott rá,hogy madármama sosem volt rá büszke....ő mindig csak a csapzott kismadár volt.Haragudott madárpapára is,hogy soha nem bújhatott erős szárnyai alá.Gondolta a kismadár,hogy eljött az ő ideje és megmutatja mindenkinek,hogy ő lesz a legjobb kismadár,akit valaha tojtak.Találkozott egyszer egy madárfiúval.A madárfiú elesett volt,tele bánattal.Őt sem szerették...kivetette a fészek magából.Kismadár eldöntötte,hogy segít a madárfiúnak.Madárfiú sokszor bántotta őt.Néha tudatosan,néha  nem.Közös fészket építettek,de valahogy soha nem volt az igazi.Madárfiúnak sok barátja volt,sok hazug barátja.Kismadár sokat sírt a madárfiúért.De sajnos nem tudta őt megmenteni.Hiába a sok könnycsepp a madárfiúnak annyi sérülése volt,amit kismadár nem tudott begyógyítani,hogy egyre jobban elfelejtette a madárfiú,hogy miért is építették a saját fészküket.Sokszor,nagyon sokszor bántotta kismadarat.Csípte,ahol érte..karmát fájta kismadárba,kilökte a fészkükből. Kismadár sokáig kitartott mellette,bízott benne,hogy megváltozik,hogy a sok sérelmet mit fiókaként kapott madárfiú ki tudja törölni belőle.Tojást is tojt a madárfiúnak,de kilökte a fészekből,mert féltette,nem ilyen madáréletet akart a fiókáinak.Egyszer mikor madárfiú elrepült egy hosszabb útra,kismadár szállni szeretett volna,csak úgy,céltalan.Repült,repült és csak érezte a szelet.Fel a felhőkig,majd át rajtuk.Táncolt a felhőkön,csak a pillanatért szállt.Repkedése közepette találkozott egy másik madárfiúval.A madárfiú gyönyörű tollakkal ékeskedett az egyik fa ágán.Hosszú ideig csak nézték egymást.Aztán elkezdtek együtt repülni.Tudták,hogy ezek után már csak együtt képesek szárnyalni.Kismadár ismét elkezdett bizakodva tekinteni a jövőre.Hamar el is hagyta régi fészkét,hogy újat szövögessen a szépséges tollú madárfiúval.Teltek múltak a napok,hónapok.Madárfiú ápolta,dédelgette kismadarat,aki viszonzásként szerelemmel és szeretettel tekintett rá.Átrepülték a fél világot közösen.Úgy tűnt ez az igazi madárszerelem.A boldogságukból egy dolog hiányzott,egy kis fióka.Egy napon örömhír járta be az erdő fáit.Kismadár anyuka lesz.Régi fészküket lecserélték a fióka érkezése örömére.Aznap mikor kibújt a tojásból,mindketten egy álomban érezték magukat.Tökéletes volt a fiókájuk.Gyönyörű pelyhes kis hópehely.El is nevezték Őt Hópihének.Hópihe hamar elkezdett a világ iránt érdeklődni.Még alig csipogott már repülni akart.Hiába mondták neki,hogy még ráérsz a repüléssel,nem érdekelte.Pelyhesen elkezdett szállni.Csipogása hamar dallá formálódott.Hiába mondták,hogy ráérsz még dalolni megtanulni....furcsán is néztek rá a madár etetőnék a cinkék.Nézd,még tolla sincs,már repül....micsoda madárcsalád ez!Kismadár nagyon aggódott Hópihéért,hisz őt is annyian bántották fiókaként,nem akarta,hogy Hópihét is csipkedjék,eltörjék a szárnyát,mert más akar lenni. Különb Ő minden madártól!Magától ugrott ki a fészekből,magától tanult repülni,szólt megvédve fiókáját Madárfiú.
Madárfiú és Kismadár elhatározták,hogy hagyják szállni Hópihét,hisz olyan ügyes.Hagyják Őt önmaga lenni és védelmezni fogják,amíg csak tudják.A tudás nem lehet átok.De ha mégis,addig repülnek és ha kell száz fészket építenek majd,míg meg nem találják azt a fát,ahol boldogok lehetnek......................