Süppedô homok

Fekszem a homokba,

Húz a mélybe!

Eltünő életem,

Csak nézem félve!

Könnyeim fájnak,

Megállíthatatlanok.

Bűneid sokaságát

Láthatod az arcomon.

Megbocsátok,nincs már harag

Szívemben csak fájdalom.

Hiába hazudsz már,

Átlátok a falakon!

Már nem baj,megtörtént

Vége van.

Levegőt még veszek,

Hallok,de már csak zajt.

Az út hosszú volt,

Elvesztettem mindent.

Vagyont,szülőt,testvért,

Barátot,szerelmet,hitet.

Homokba fekszem,

Körülöttem emberek.

Kik körbe állnak,

Már semmit nem jelentenek.

Számig ér már,rossz íze van!

Köpködök!

Testemet már betemette

Homok alatt ördögök..

Már a könny se csordul,

Megnyugodtam!

Nézem az eget,

Szívem már nem nyugtalan!

Meztelen testem,

Mit homok fedett.

Férgek rágják,

Már levegőt se veszek....

Vagyok én a romlott nő,

Hitvány, talp alá való!

Én vagyok a prűd magány,

Önmagát szíven maró!

Én vagyok a fájdalom,

Kit nem felejtesz el.

Én vagyok a boldogság,

Kire ma (még) emlékezel.

Én vagyok az őrület maga,

Mi fejedbe költözik.

Én vagyok a nyugalmad,

Ki hintaszéked lökdösi.

Én vagyok az élő halál,

Ki a sátánnal prédikál!

Én leszek a megnyugvásod,

Az utolsó vacsorán!

Én vagyok, ki fakó képed

Szívàrvánnyal szinezi.

Én vagyok ki minden napod,

Fekete lepellel elfedi.

Kérdem én,hát mit szeretnél,

Kid legyek?

Legyek-e szemed,ha már elborít a homàly?

Legyek-e kezed,mi mutatja az irányt?

Legyek-e hangod,mikor már csak síkítani tudnàl?

Legyek-e barát,ki fogja kezed,ha elfutnál?

Legyek-e szeretőd,magányos éjszakán?

Legyek-e bajtársad egy rosszul sikerült délután?

Ki vagyok én,

magam sem tudom!

Mit látsz te belőlem....?

Igen, az is én vagyok!

Fortyog bennem a láva,

Kitörni készül.

Évtizedek óta nyelek,

Már a torkomban feszül.....

Szétrobbanok,ha bennem marad

De isten mentse a férgeket!

Kik azt hittétek,hogy vak vagyok,

És cseppenként adtátok a mérgeket!

Álarcotok mögött a sátánt látom

Ütöttetek,rúgtatok, ostorral kergettetek

De most már nem bírom bennt tartani

Lavina,hurrikán,láva mi úton van,rettegjetetek!

Vagy magával ránt és szétrobbanok

Megőrülök,majd meghalok!

Vagy szétfeszít és életre kel

Üvöltök,örjöngök,a harag most ébred fel!

Visszaadom,mit te adtál

Rossz hírem van,fájni fog!

Eltaposlak,leköplek,szíven szúrlak

Kisemmizlek Te átkozott!

Rámtapostál,majd mocskos talpad a nyakamon

Visszakapod,mert a padlót veled nyalatom!

Szembe köptél,elgáncsoltál

Fékezhetetlen vagyok!

Ne menekülj,látlak!

Te is láthatod

Mire képes,kiből előhívtad

Az állatot!

Nem számít?Nem fáj neki?

Üssük,mert még mozog...

Hát most tüzet hányok

És bosszúra szomjazok!

Megszületsz és hamarosan elkezdesz cipelni egy keresztet a válladon.Telnek múlnak az évek,de a keresztet nem tudod csak úgy letenni és tovább haladni.Az a tied,nem szabadulsz tőle.Látod felnőtt fejjel,hogy mindenki cipeli a magáét.Néha átveszed a másikét,hogy kicsit felegyenesedhessen.De nem bírod sokáig,hiszen a tied is nagyon nehéz.Sokan suttognak,hogy úgy se bírod,belepusztulsz.Többen eléd állnak,hogy ne tudj tovább haladni.Egy két ember melléd áll kis időre és segít cipelni.De látod,hogy az övé sem lehet könnyű.Ahogy haladsz az utadon néha megrogysz,úgy érzed nem bírod már tovább.Azt kérdezed,hogy a tied miért nagyobb és nehezebb,mint a többieké.Ahogy ott összerogyva fekszel a kereszt egyre jobban nyom,maga alá temet.Jönnek páran nevetve! Megmondtam,hogy nem fogod bírni. Leköpnek,megdobálnak és belédrúgnak. Te csak zokogsz,már levegőt is alig kapsz.Nem fog menni,nem vagyok képes felállni,vége.Majd jön egy két ember,aki látványosan nehezebb és nagyobb keresztjét jobb vállára dobja,s a tiedet segíti felemelni.Kezét nyújtja,hogy kapaszkodj bele.Felhúz a földről,majd jön egy másik,letörli a könnyeid és megsimogat.Páran odaszaladnak és bíztatnak, összeveszik körülötted a jó és a rossz "tábor".- Nem fog neki menni,gyenge! - Hogyne menne,máskor is felállt már!

Majd jön a fiad,ránézel!Jesszusom!Hatalmas lett a keresztje!Mintha a te fájdalmad és gyengeséged az ő keresztjét növesztené.Rád néz,mosolyog! -Anya,szeretlek!A kereszted kezd könnyebbé válni. Mintha eltűnt volna mindenki,aki eddig körbe vett.Ketten maradtatok.Keresztedet könnyedén hátadra dobod és felemeled őt a sajátjával együtt.Nem kérdés,hogy tovább tudsz e haladni........segíted az övét is cipelni.



Árnyékember

Az árnyékemberek köztünk élnek. Reggel felkelnek, este lefekszenek. Esznek, éreznek ők is. Az árnyékemberek elég nagy százalékban elvált, elhagyott nők. Keresztjük, ami a normál ember életének a koronája, a gyermekük. Életük értelme fogyatékos, sni-s, vagy halmozottan sérült. Az árnyékembernek nincs segítsége. Az árnyékember feláldozza az életét a gyermekének. Huszonnégy óra a gyermekkel, megszűnik számára az „ÉN”.Keze a gyermek keze lesz. Ugyanazzal a lábbal lépnek. Nincs már neve. Ő a fogyatékos gyereket nevelő szülő. A társadalom száműzöttje. A napjai évek óta ugyanúgy zajlanak. Fejlesztés, orvos, fejlesztés, orvos. Próbálnak megfelelni maguknak, a szomszédnak, az összes Őket elnyomó embernek. Próbálnak minden módszert kipróbálni, hogy a gyermek egyszer teljes életet élhessen. Az árnyékemberek összetartanak, segítik egymást. De ha ki kell lépni az utcára, a hétköznapi ember lenézi, megveti őt. Gyermekét elkönyvelik gyogyósnak, fogyinak, bolondnak, idiótának. Sokszor hallom ezeket a szavakat, melyekkel eltemetik Őket. Hát az árnyékember összekuporodik. Lehunyja a szemét és inkább elfordul a megvető pillantások elől. Az árnyékember gyermekét az állam kiirtaná, eltaposná. Úgy tesz, mintha segítene. Kézen fogva elkíséri a Taigetosz hegyhez. Az árnyékembert nem segíti senki, már nem is kér segítséget. Ő nem szolgálja már az erős országunkat. Harcol egy ideig. Felszólal a gyerekéért, ajtókat rugdos. Majd feladja. Visszalép az árnyékba, megpróbál láthatatlan maradni. Elfogadja, hogy neki vége. A háború, amit elkezdett eleve meg volt rendezve. Egyedül nincs esély. A falak biztonságot nyújtanak, de összenyomnak, megsemmisítenek. Az árnyékember elfáradt, megtört. Az élete már nem az, amit gyerekkorában álmodott magának. Boldog, szerelmes pillanatokat álmodott, folyton fecsegő tökéletes gyermeket. De elfogadta a sorsát és imádja a gyermekét. Már el se tudná képzelni az életét máshogy.  Örül, ha a sok-sok fejlesztés után dicséretet kap a fejlesztőtől. Ez erőt ad és kicsit kitekint a fényre, bízik benne, hogy egyszer együtt kiléphetnek oda és büszkén felemelt fővel sétálnak kézen fogva. Felcsillan a remény, hogy egyszer önálló életet fog élni és nem lesz rászorulva az állam kezére, mely már csontig lerágta.

Viszont együtt eltaposhatatlanok. Ha sok-sok árnyékember elindul egy úton, akkor az út megnyílik. A nap kisüt, hatalmas fényáradatban mennek. Minden és mindenki eltörpül mellettük! Együtt iszonyatos,megrendíthetetlen erőt képviselnek. Az emberek suttognak,hogy ez igen!Micsoda erő!Az árnyékemberek nagyon erősek,bátrak!Hisz feladták az életüket a gyermekükért, küzdenek minden egyes nap , minden percében!Mindenkivel szembeszállnak, ha kell!És együtt bármire képesek.
Csodálatos emberek, hatalmas szívvel, mérhetetlen erővel!

TOLERANCIA!ELFOGADÁS!MOSOLY!!!

Apàm

Büszkeség,erő,igazsàg,magàny,
Makacssàg,szigor, igen Ő az apàm.
Könycsepp csordul koporsòjàn.
Vesztett Ő, és nyert a halàl.

Békés,nyugodt teste fekszik,
Mozdulatlan arccal alszik,
Kioporsòja mellett üvöltök,térdre esek,
Nem nyitja ki szemét,nem dobban többé a szive.

Dörög az ég,elsötétül,
Isten nyila felém készül.
Levegőt,levegőt,mert megfulladok,
Ezt érezted te is apàm.....nincs irgalom.

Szüntelen csak zokogok,
Majd anyàmra gondolok.
Mi lesz vele,oh Ő dràga,
Összecsuklik mindkét làba.

Apàm elment,itt hagyott,
Helyén, csak egy sìrhalom.
Utolsò szava,nem kapok levegöt,
Majd semmi lett és összedőlt.

Nem tudta,hogy vége lesz,
Élete màr semmi lett.
Maga utàn fàjdalom,
Könny és bù,mit itt hagyott.

Özvegye a haldoklò magàny,
Farkasszemet néz vele a halàl.
Elvitte màr egyik felét,
Ki fogja most az Ő kezét?

Sìrod elött leborulok,
Minden este gyertyàt gyújtok.
Felkelek majd kora reggel ,
És felhìvlak,mert minden rendben.

Vàrom,vàrom a csengés végét,
Azt gondolom felveszed ismét.
Rossz àlom volt az egész,
Azt hiszem,hogy még élsz.

Elmesélném mai napom,
Kisunokàd jò volt nagyon.
De nem veszed fel,mindhiàba,
Nem maradt más,csak sírhalom és fàjdalom....

Sír,sőt zokog a szívem érted,
Te ártatlan kis gyenge lélek
Ki szült, ma testedet tiporja
Szivedet heg és seb borítja

Nem lehetsz már önmagad
Segítséged mára nem maradt
Csak nézlek, a kerítésen át
Gyere, itt van egy meleg kabát

Van itt ágy is, gyere bátran
De nem, mert szülőanyád tüzet hányna
Rettegsz látom, ne félj tőlem
Van még szépség e mocskos földben

Nem beszélsz, de sír a szemed
Teszed a dolgod, remeg kezed
Falakon keresztül hallom a mocskolódó szavakat,
Mit anyád szór rád nap,mint nap

Mit tehetnénk, mond meg nekem
Hogy mentsem meg gyenge tested
Fehér arcod, sápadt bőröd
Ajtód mögött ott a börtön

Nézd itt vagyok, látlak téged
Csak szólj, vagy jelezz kérlek
Itt a kezem, fogd meg bátran
Nem hagylak elmerülni a mocsárba

Mosolyogva kelsz fel reggel
Homály fedi szemedet
Nem tudod,hogy jó is lehet
Fiatal kis életed.

A pénz ha szólít, taposva rohansz,
Lelked útközben sorvad és rohad!
Ki barát volt, mára érdekek lánca lett,
Ha nincs benne haszon, egy mozdulattal téped el!

A pénz és vagyon, mi neked diktál,
Taposni,taposni hogy feljebb kerülj!
Pénzért vett szerelem, pénzért vett mosoly,
Arany szobádba menekülj!

Nincs ember,nincs lélek,
Csak hideg nevek!
És a név mellett nem látsz mást,
Szemed csak a számokra mered!

Nem félsz,hisz nincs miért!
Mert fizetsz a biztonságodért!
Mosolygós gyermekek, boldog az ivadék,
Keményen fizettél a diplomájukért.

De eljön az óra, mikor megkérded ki vagy,
A földben mélyen számít-e a vagyon?
Aranykoporsódon művirág,
Tested körül földhalom!

De itt marad a hazug aranymosoly,
Mit gyermekedre raktál!
Itt hagyod a birodalmad,
Arany ajtó mögött ér utol a magány-halál!

Sok fizetett síró, áll a koporsódnál,

De holnapra neved se tudják!

Hisz Ők is pénzből élnek,

Mennek tovább és felejtenek téged!

Folyókkal áradok,
Hegyeket mozgatok!
Lávában taposok,
Jéghegyen, meztelen!

Széllel rombolok,
Apállyal apadok!
Vadászok löjjetek,
Szarvammal támadok!

Beteggel sorvadok,
Sötétben hervadok!
Nappal égetek,
Esővel fullasztok!

Álmodom a holnapot.

Füllemmel hallgatok,
Sikítás,
Fáj nagyon!

Szememmel láthatok,
Szürkeség,
Fáj nagyon!

Kezemmel tapintok,
Megéget,
Fáj nagyon!

Lábammal lépkedek,
Szöges út,
Fáj nagyon!

Gyomrommal étkezem,
Hányinger,
Fáj nagyon!

Számmal beszélek,
Hangtalan,
Fáj nagyon!

Számmal csókolok,
Égető,
Fáj nagyon!

Orrommal szagolok,
Bűzt érzek,
Fáj nagyon!

Ujjammal zenélek,
Ricsaj,
Fáj nagyon!