Álmodtam a kis falumról,
Kis falumban templomot.
Templom ajtó tárva nyitva,
Orgonaszó harsogott.

Beléptem én a templomba
Édesapám oldalán,
Büszkeséggel kisért engem
Az oltárhoz, boldogan.

Álmodtam én fehér ruhát,
Hosszú,hosszú uszállyal.
Keresztlányom szórta rózsát,
Koszorúslány ruhában.

Nagymamáim első sorban,
Hullajtják a könnyeket,
Édesanyám izgalmában,
Mosolyogva integet.

Nővérem,mint büszke tanu,
morzsolja az ujjait,
Szeretettel árasztja el,
A szívek húrjait.

Rokonaim mind a sorban
Egytől egyig csodálnak,
Ilyen mennyaszonyt ők bizony,
még nem láttak.

Nincsen rossz szó,
Hallok itt-ott suttogást,
Mai napon mindenki
Csak figyeli a szép arát.

Barátaim mind itt vannak
Izgulnak ma értem nagyon
Fotozgatnak,videoznak,
Hisz ez az én nagy napom.

Keresztfiam,büszkeségem,
Fogja a szép gyűrűket
Plébálosunk megérkezik
Erősiti hitünket.

Odaérek az oltárhoz,
Ott van az én hercegem.
Izgatottan várta rég már,
Ezeket a perceket.

És mielött elhangzanak,
Boldogító igenek.
Felriadok mély álmomból,
Rájövök,hogy képzelet.

Se kis falum,se a temlom,
Az oltárhoz nem megyek.
Nincsen apám,se nagymamám,
Ki büszkeséggel tekinthet.

Hontalan és meztelen
Szakadt ruha lelkemen
Megsebzett vadként szaladok
Majd magzatpózba a földre borulok.

Egyedül,egyedül vagyok
Szívemen hegek
Szavaid pengeként vágják
Szét rongyos életemet.

Nem látok, vak lettem
Szememet köd fedi
Az élet a könnyeim
Kacagva röhögi.

Ostorral ütöd meggörnyedt hátam
Szavaiddal folytogatsz
Szúró szemed áldozata lettem
Bolyongó lelkem hontalan.

Megyek céltalan
Üres a világ
Bánatom takarója
Ölel már csak át.

Testemen ruha,
de lelkem meztelen
Bőrőm még sima,
de szívemben kés van, nem látsz túl a hegeken.

Elmennék,rohannék messzire
De kezemen bilincs
Házadból elfutnék
De az ajtón nincs kilincs

Szép ruhám felhúzom
Mosolygok szüntelen
Álarcom takarja
Hitvány életem

Sötét veremből kiálltok
Egy csepp fényt itt lennt nem látok
Egyre mélyebbre húz a mocsár
Félek!Megváltásra várok!

Láthatatlan életek

Lehajott fejjel indul a napom,
Gyermekem a kocsiba berakom!
Felviszem akár a magas hegyre,
Lehajott fejjel,gyötrelembe.

Így élek már sok-sok esztendeje,
Tolom a kocsit völgyből a hegyre;
Arcom fehér, vállam roskadt,ruhám kopott,
Egyedül viselem, mit az élet adott.

Életem a gyermeké-szerelem gyümölcse ő
Bár a gyümölcsöt most már egyedül nevelő!
Hajam fehér, szívem fáradt,
Meddig tarthat ez a bánat?

Nem az életem a gyötrelem,
Hiszen teszem a dolgom szüntelen!
A lépcsők,ajtók, gúnyos szemek,
Mi miatt a a gyomrom remeg!

Ó ti "drága" törvényhozók
Sok a lépcsö és csukott ajtó!
Mi hozzátok vezet,
Lássátok hát,gyermekemet!

Ne vegyétek ki a szájából az ételt,
Ne nehezitsétek jobban a láthatatlan létet!
Nem lesz ő focista, se politikus,
Ő egy ember,aki nélkülem elpusztul!

Ezt várjátok?Nem engedem!
Hiszen ő az én gyermekem!
Lehatjott fejem hát felemelem,
Hátam ismét kiegyenesítem!

Kiállok hát kiabálva, vagy ha kell ordibálva!
Ember vagyok!Dolgozom!
Ó ti "kedves" törvényhozók,
A terhemet most veletek megosztom!

Lássátok,hogy sokan vagyunk,
Falaink közül most kijövünk!
Mind kilépünk a szürkeségből,
Kiállunk,mert elég volt a büntetésből!

Kik vagytok ti?Királyok?
Mi pedig mik vagyunk?Állatok?
Kiket karámba zártatok?
Hát ha így van, most féljetek,
Mert sok az állat és ha szabadulnak,végetek!

Ember vagyok! Együtt kiáltjuk,
És gyermekeink is emberek!!
Királyok,nagyurak,hát döntsetek!!
Eltapostok,vagy visszaadjátok az életet!

Egyszer volt,hol nem volt,Volt egyszer egy óvoda.
Szép a ház is,szép az udvar, Ott van csúzda,hinta,libikóka

Reggel mikor fel kel a nap,
Befut oda kicsi és nagy.
Nincs itt sírás,csak nagy kacaj, Az utca végén is hallatszik a gyerekzsivaj

Egyszer volt,hol nem volt,
Volt egy kisfiú is,ám.
Nézte,nézte csak az óvodát, Arca még a napra is mosolyt pingált.

Ajtó zárva,lakat tartja,
Hiába nyomja,kinyitni azt ő se tudja.
Anya elszomorodik,ez nem lehet igaz, Ez már a századik.

Egyszer csak egy szőke néni,
Kiállt és az ajtót szalad nyitni.
Gyere drágám,nézz csak körbe, Ez a szoba a nagyoké,de menj csak be a többi közé.

Kisfiúnak szeme csillog,
Anya!Az óvodában vagyok!
Itt vagy bizony kicsi kincsem, Köszönj szépen,ez az illem.

Szőke néni,nézi a kis csöppöt,
Mi itt a gond,nem értem.
Elmesélte neki anya, Mi volt a nagy probléma.

Nyíltan beszélt,nincs itt titok,
Anya mondja,megőszülök.
Mindenhonnan elküldtek, A kisfiamból nem kérnek.

Szőke néni,bársony hanggal,
Meséljen,még hadd hagassam.
Anya beszélt,gyermek játszott, De a harang jelzett,menni kell most.

Szőke néni,szép ruhában,
Az ajtót most bezárta.
Kis ovinak a szép nevét, Nem felejtjük ez a Körtés.

Még egy szót szól szőke néni,
Az ajtó nyitva, csak be kell lépni.
Várjuk ezt a kisfiút, Minden együtt megoldunk.

Na most aztán mi lesz,anya?
Mehetek már óvodába?
Mehetnél,de nagy a baj, Az ovi nagyon messze van.

Anya,apa gondolkodik,kitalál,
Eladunk széket,ágyat,no meg persze a szép házat!
A gyereknek ovi kell,oda költözünk,a többi álom várhat!

Boldog család,boldog gyerek,
Végre egy hely,hova mehet.
A ház gyorsan eladva, Mennek ők lépésről lépésre haladva.

De jön a baj,a fejetlenség!
Ez a község nagyon drága kicsim,
A pénzünkből nincs mit venni! Mit is kéne most tenni...

Ott az ovi,várva vár,
Szőke néni,dadus néni és a gyerekek,
Várnak nagyon,várják már,hogy ott legyek.

Egyszer volt,hol nem volt,
Volt egyszer egy óvoda.
Sok kis társam,boldogan, Járhatott oda.

Talán egyszer én is oda járhatok majd,
Hiszen ez az a hely,aki végre nem elzavart.
Ez tényleg nem lehet már, Végre egy hely,de 2 város közöttünk áll.

Egyszer volt hol nem volt,
Volt egyszer egy kisfiú.
Várta,várta a csodát... Azt a szép kis óvodát!

Egyszer volt,hol nem volt volt egyszer egy kismadár.Nehezen kelt ki a tojásból,s mikor végre előbújt,mindenki furcsán nézett rá.Kicsi volt,nagyon,azt mondta bagoly doktor,hogy nem érdemes őt megszeretni,mert nem éli meg a holnapot.Testvére erős, gyönyörű pelyhes madárka volt már.Őt szerették,pátyolgatták.A kismadárka sokáig nem fogadta el mamájától az ételt,mégis életben maradt.Élni akart,repülni szabadon.Bagoly doktor csodának titulálta és tudatosította a madárcsaláddal,hogy mindig baj lesz a kismadárral,jobban járnak,ha kilökik a fészekből.Madárpapa hajlott a gondolat felé,de madármama esélyt adott a kismadárnak.Madárpapa nem foglalkozott a kicsivel,hisz minek..a nagyobbnak viszont a legfinomabb eleséget vitte.Nagyobb madár gyönyörű pelyhessége színes,fényes tollakká változtak ez idő alatt.A kismadár irigyelte őt.Ő akkor kezdett pelyhesedni.Nagyot tanították repülni a madáriskolába.A kismadár ácsingózva leste tökéletességét.Eljött az idő,hogy új fészekbe költöztek.Kismadarat a madárcsalád szélesebb rokonsága sem szerette.Kis eszetlen,milyen pelyhek ezek?Csúnya is,buta is....megcsipkedték,tollát szedték...kismadár elbújt a fészekben.Talán ott nem bánthatják.Kitalált magának egy olyan világot,ahol ő is szép,sőt a legszebb.Színes,selymes tollát irigyelve nézik.Madárhumorán minden madár, a verébtől a hattyúig imádják.Egyre többet bújt el a fészek sarkába és álmodta az álmát.Időközben az ő pelyhecskéje is tollá változott.Nem volt a legszebb,de toll volt...talán kicsit csapottnak is mondhatnánk.Madármama beiratta a madáriskolába.Menned kell neked is,hogy megtanulhass repülni.Nagyon örült a kismadár,talán még barátom is akad,úgy érezte ez jó lesz neki.Az új fészek is egyre kényelmesebbnek bizonyult.Elkezdte hát a madáriskolát.Madármama csomagolt neki finom eleséget mindennap.Ám úgy tűnt nem válhat valóra az álma.Egy újabb harc kezdődött. Bántották a verebek,bántották a cinkék....csípték...minden nap.Az eleségét elkobozták....minden nap zokogott és imádkozott,hogy legyen vége,legyen vége már!!!De nem!!A rokonság is csipkedte,tollait húzták.. Kismadár nagy nehezen,de megtanult repülni.Arra gondolt,ha már tud elrepül innen nagyon messze és saját fészket készít.Mindennap azt kívánta,hogy bár holnap lenne már és kérte az istenét,hogy hadd felejtse el a rossz éveket,hadd kezdjen új életet.Eljött az új madáriskola... nem volt jó madár,sem rossz. Próbált átlagos lenni...időközben egyre ritkábban gondolt a rossz évekre,majd valóban kitörölte az emlékeit.Haragudott madármamára,hogy nem fordulhatott hozzá segítségért,haragudott rá,hogy mindig a nagyobb madár volt az első,haragudott rá,hogy madármama sosem volt rá büszke....ő mindig csak a csapzott kismadár volt.Haragudott madárpapára is,hogy soha nem bújhatott erős szárnyai alá.Gondolta a kismadár,hogy eljött az ő ideje és megmutatja mindenkinek,hogy ő lesz a legjobb kismadár,akit valaha tojtak.Találkozott egyszer egy madárfiúval.A madárfiú elesett volt,tele bánattal.Őt sem szerették...kivetette a fészek magából.Kismadár eldöntötte,hogy segít a madárfiúnak.Madárfiú sokszor bántotta őt.Néha tudatosan,néha  nem.Közös fészket építettek,de valahogy soha nem volt az igazi.Madárfiúnak sok barátja volt,sok hazug barátja.Kismadár sokat sírt a madárfiúért.De sajnos nem tudta őt megmenteni.Hiába a sok könnycsepp a madárfiúnak annyi sérülése volt,amit kismadár nem tudott begyógyítani,hogy egyre jobban elfelejtette a madárfiú,hogy miért is építették a saját fészküket.Sokszor,nagyon sokszor bántotta kismadarat.Csípte,ahol érte..karmát fájta kismadárba,kilökte a fészkükből. Kismadár sokáig kitartott mellette,bízott benne,hogy megváltozik,hogy a sok sérelmet mit fiókaként kapott madárfiú ki tudja törölni belőle.Tojást is tojt a madárfiúnak,de kilökte a fészekből,mert féltette,nem ilyen madáréletet akart a fiókáinak.Egyszer mikor madárfiú elrepült egy hosszabb útra,kismadár szállni szeretett volna,csak úgy,céltalan.Repült,repült és csak érezte a szelet.Fel a felhőkig,majd át rajtuk.Táncolt a felhőkön,csak a pillanatért szállt.Repkedése közepette találkozott egy másik madárfiúval.A madárfiú gyönyörű tollakkal ékeskedett az egyik fa ágán.Hosszú ideig csak nézték egymást.Aztán elkezdtek együtt repülni.Tudták,hogy ezek után már csak együtt képesek szárnyalni.Kismadár ismét elkezdett bizakodva tekinteni a jövőre.Hamar el is hagyta régi fészkét,hogy újat szövögessen a szépséges tollú madárfiúval.Teltek múltak a napok,hónapok.Madárfiú ápolta,dédelgette kismadarat,aki viszonzásként szerelemmel és szeretettel tekintett rá.Átrepülték a fél világot közösen.Úgy tűnt ez az igazi madárszerelem.A boldogságukból egy dolog hiányzott,egy kis fióka.Egy napon örömhír járta be az erdő fáit.Kismadár anyuka lesz.Régi fészküket lecserélték a fióka érkezése örömére.Aznap mikor kibújt a tojásból,mindketten egy álomban érezték magukat.Tökéletes volt a fiókájuk.Gyönyörű pelyhes kis hópehely.El is nevezték Őt Hópihének.Hópihe hamar elkezdett a világ iránt érdeklődni.Még alig csipogott már repülni akart.Hiába mondták neki,hogy még ráérsz a repüléssel,nem érdekelte.Pelyhesen elkezdett szállni.Csipogása hamar dallá formálódott.Hiába mondták,hogy ráérsz még dalolni megtanulni....furcsán is néztek rá a madár etetőnék a cinkék.Nézd,még tolla sincs,már repül....micsoda madárcsalád ez!Kismadár nagyon aggódott Hópihéért,hisz őt is annyian bántották fiókaként,nem akarta,hogy Hópihét is csipkedjék,eltörjék a szárnyát,mert más akar lenni. Különb Ő minden madártól!Magától ugrott ki a fészekből,magától tanult repülni,szólt megvédve fiókáját Madárfiú.
Madárfiú és Kismadár elhatározták,hogy hagyják szállni Hópihét,hisz olyan ügyes.Hagyják Őt önmaga lenni és védelmezni fogják,amíg csak tudják.A tudás nem lehet átok.De ha mégis,addig repülnek és ha kell száz fészket építenek majd,míg meg nem találják azt a fát,ahol boldogok lehetnek......................

Láttalak álmomban

Veled álmodtam az éjjel,
Jöttél felém,kitárt kézzel.
Láncaid a földre dobtad,
A szabadságot kiáltottad.
Hozzám értél,megérkeztél,
Azt súgtad,hogy csókot kérnél.
Kezed,kezemet megfogta,
Lelked,lelkemnek dalolna.
Szívem gyorsabb ütemre tért,
Mikor a szád a számhoz ért.
Azt mondtad,minden rendben,
Csak mi vagyunk itt ketten.
Ledobtam hát én is láncaim,
Feltörtem a kalitka rácsait.
Messze vagy,mégis közel,
Lelkünk szerelmes táncot követel.
Közelebb,közelebb,még közelebb,
Testünkkel ennél jobban már nem lehet.
Lelkünk már eggyé forrt,
Szánk nem igényli a szót.
Szemem a szemeddel beszélget,
Tested a testemmel egységes.
Felriadtam,körbe néztem,
Az ágyamban feküdtem tétlen.
Láncok kezemen,lábamon,
Letéphetetlen álarc az arcomon.
Rácsok az ablakon,
Lakat az ajtókon.
Látlak,de nem szólhatok,
Hallak,de csak hallgatok.
Érzem az illatod,
De csókot már nem adhatok.

Fa vagyok

Egy fa vagyok,
Ölelnélek, de nincs karom.
Levágtad, letörted,
Kiabálok, de nincs hangom.

Csak vizet kérek,
Egy csepp is elég lenne.
Jelet küldök, hervadok,
Szívem a törzsembe van rejtve.

Szép fa voltam,
Erős és lombos.
Ápoltál, gondoztál,
De már nem vagyok fontos.

Gazok szívják el a tápanyagom,
Kapálj meg kérlek.
Hullatom leveleim,
Lassan eltűnök, végem.

Elfáradtam a virágzásba,
Elfáradtam a gyümölcs adásba.
Halkan sírok, nem látod,
Hiszen már csak egy fa vagyok.

Falakat építettél körém,
Itt vagyok, bent vagyok!
Már nem látlak, nem érezlek,
De még hozzád suttogok.

Elvetted a fényt, a vizet,
De még lélegzek, élek,
Haldoklom, de feltámaszthatsz,
Fogd meg korhadt ágaim, érzed?Félek!

Kiabálok, üvöltök,
Adj vizet, add vissza a napot,
Nyúlok feléd, nem látod,
Már csak mérget kapok, hervadok.

Ápolj újra kérlek,
hadd legyek újra kerted éke.
Ha így hagysz,
lassan mindenemnek vége.....

Emberek

Elmebeteg emberek,
Engem eltemettetek?
Ember embert etetett,
Ezt elveszettekkel lehet.

Elveszettek,gyertek,
Egekbe emellek benneteket!
Megkeseredett testek,
Megvesztegetett lelkek.

Ezt nem engedhetem,
Mert megkeseredhetek.
Eszem elveheted,testem vesztegetheted,
De lelkem melege el nem enged engem.

Fejemet verve,feletted lebegek,
Elveszett lelkem esztelen keresem.
Egekbe repkedek,de testem elernyed,
Mert elvesztem.

Depresszió

Összeszorított foggal ülök,
nézem az életet...megőrülök.
Látom magam kívülről,
az önlátomás felőröl.

Lábam elindul jobb,bal,
futnék...nem megy jobban.
Kezeim is teszik a dolguk,
Egyik a másik ellen fordul.

Kiejtem,összetört,felveszem...
Karmolnám,csapnám, nem teszem.
A csontomig érzem a kényszert,
Arcomra sminket,eltakarom a létet.

Könny csordul,letörlöm gyorsan,
Ne lássa senki,maradok szótlan.
Csontig rágott körmök,sebesre rágott ajkak.
Kinek kellenél,te átkozott fajzat!

Hallgatom balgán az elnyomó szavakat,
Senki nem vagy!Elbaszod úgy is!Építsd csak a falakat!
El kéne bújni,hol senki nem talál,
És ott felőrölne az átkozott magány.

Jobb láb, bal láb...menjetek,
tegyétek ma is mit lehet.
Koncentrálj,mosolyogj,fogadd el,
Bólogass,csússz a földön,rohadj el!

Oh..te szív,hallgass már!
semmi dolgod,kalimpálj!
Gyomor te se szorulj össze,
nem dobsz te sem a földre.

De rajtatok nevetek orvosok,doktorok...
azt hittétek,hogy majd bogyókat kapkodok?
Voltam már talp alá való,
voltam már kalitkában lakó.

Mély levegő.Orron be,szájon ki,
fejet fel,mellet ki.
Húzd ki magad,menni fog,
Szájzárad ügyesen kioldod.

Menni kell,nincs mese,menni kell tovább,
Füldugó,napszemüveg...héj!Így nem látod a csodát!
Nicsak,mi ez?Egy kis csillag!
Hozzám szalad,melegsége szívemig hat.

Igen,megvan!Te vagy kiért felállok!
Benned boldogságot találok.
Együtt megyünk tovább,
Szeretlek és nevellek tovább.

Angyalokkal táncolok-Beni emlékére

Angyalokkal táncolok már,
Édesanyám ne sirass már!
Vagy még ma, ejts egy könnyet értem,
De holnap, ha virrad, nézd meg jól a testvérem!

Erőmet, bátorságom, otthagytam neki,
Titkaimat megsúgtam, hogy tudja mit kell most tenni.
Kis időt tölthettem veletek,
De most már tudom, mit jelent: Szeretet!

Kicsi testem sokat szenvedett,
De míg veletek voltam, gyógyított a szeretet.
Bár maradhattam volna még...
De földi létem most ennyire volt elég.

De ne féljetek, veletek vagyok,
Minden éjjel felétek szállok és arcotokra csókot adok.
Veletek sajnos beszélni nem tudok,
De ha szólítotok én szavaitokat meghallom!

Angyal szárnyat kaptam,
Földi létet most ott hagytam.
Nem én akartam, higgyétek el,
De ez volt a dolgom, hát mennem kell.

Sajnos nem láttok már cseperedni,
De itt az idő cselekedni!!
Testvéremnek szüksége van rátok,
És most már véget ér az átok!

De jó is volt veletek,
Soha el ne feledjetek!
Minden éjjel felétek szállok,
Láthattok majd, ha nagyon vártok!

Testvéremmel tudok beszélni majd,
Őt segítem, hogy el kerülje őt a baj.
Tudom, most megszakad a szívetek,
De most ne veszítsétek el a hiteteket!

Én elmentem, de ennek így kellett lenni,
Édesanyám a karodba nem tudok már megpihenni.
Életeteket adtátok volna értem,
De higgyétek el, Én egy percig sem féltem!

Veletek voltam pár hónapot,
Imádtam minden pillanatot!
Szeretlek titeket és veletek vagyok,
A szívetekben örökre megmaradok.

Megbeszéltem az Istennel, ha már elvett tőletek,
Hadd legyek Őrangyala szeretett testvéremnek!
Vigyázok rá és szeretem,
Ennyi mit angyalszárnnyal érte tehetek.

Édesapám, légy erős,
Nekünk mindig te vagy a hős.
Erős válladra szüksége van anyának,
Szavaidra szüksége van a világnak!

Csodát adtatok nekem,
Megkaptam tőletek az életem.
El kellett mennem, túl hamar,
De most az angyalokkal táncolok már!

Nincs már fájdalom,nincs már könnyem,
Most nekem jó így, egy kicsit könnyebb.
Fáj a pici szívem értetek,
De veletek vagyok,ÉRTITEK?
Szeretlek benneteket!