Árnyékember

Az árnyékemberek köztünk élnek. Reggel felkelnek, este lefekszenek. Esznek, éreznek ők is. Az árnyékemberek elég nagy százalékban elvált, elhagyott nők. Keresztjük, ami a normál ember életének a koronája, a gyermekük. Életük értelme fogyatékos, sni-s, vagy halmozottan sérült. Az árnyékembernek nincs segítsége. Az árnyékember feláldozza az életét a gyermekének. Huszonnégy óra a gyermekkel, megszűnik számára az „ÉN”.Keze a gyermek keze lesz. Ugyanazzal a lábbal lépnek. Nincs már neve. Ő a fogyatékos gyereket nevelő szülő. A társadalom száműzöttje. A napjai évek óta ugyanúgy zajlanak. Fejlesztés, orvos, fejlesztés, orvos. Próbálnak megfelelni maguknak, a szomszédnak, az összes Őket elnyomó embernek. Próbálnak minden módszert kipróbálni, hogy a gyermek egyszer teljes életet élhessen. Az árnyékemberek összetartanak, segítik egymást. De ha ki kell lépni az utcára, a hétköznapi ember lenézi, megveti őt. Gyermekét elkönyvelik gyogyósnak, fogyinak, bolondnak, idiótának. Sokszor hallom ezeket a szavakat, melyekkel eltemetik Őket. Hát az árnyékember összekuporodik. Lehunyja a szemét és inkább elfordul a megvető pillantások elől. Az árnyékember gyermekét az állam kiirtaná, eltaposná. Úgy tesz, mintha segítene. Kézen fogva elkíséri a Taigetosz hegyhez. Az árnyékembert nem segíti senki, már nem is kér segítséget. Ő nem szolgálja már az erős országunkat. Harcol egy ideig. Felszólal a gyerekéért, ajtókat rugdos. Majd feladja. Visszalép az árnyékba, megpróbál láthatatlan maradni. Elfogadja, hogy neki vége. A háború, amit elkezdett eleve meg volt rendezve. Egyedül nincs esély. A falak biztonságot nyújtanak, de összenyomnak, megsemmisítenek. Az árnyékember elfáradt, megtört. Az élete már nem az, amit gyerekkorában álmodott magának. Boldog, szerelmes pillanatokat álmodott, folyton fecsegő tökéletes gyermeket. De elfogadta a sorsát és imádja a gyermekét. Már el se tudná képzelni az életét máshogy.  Örül, ha a sok-sok fejlesztés után dicséretet kap a fejlesztőtől. Ez erőt ad és kicsit kitekint a fényre, bízik benne, hogy egyszer együtt kiléphetnek oda és büszkén felemelt fővel sétálnak kézen fogva. Felcsillan a remény, hogy egyszer önálló életet fog élni és nem lesz rászorulva az állam kezére, mely már csontig lerágta.

Viszont együtt eltaposhatatlanok. Ha sok-sok árnyékember elindul egy úton, akkor az út megnyílik. A nap kisüt, hatalmas fényáradatban mennek. Minden és mindenki eltörpül mellettük! Együtt iszonyatos,megrendíthetetlen erőt képviselnek. Az emberek suttognak,hogy ez igen!Micsoda erő!Az árnyékemberek nagyon erősek,bátrak!Hisz feladták az életüket a gyermekükért, küzdenek minden egyes nap , minden percében!Mindenkivel szembeszállnak, ha kell!És együtt bármire képesek.
Csodálatos emberek, hatalmas szívvel, mérhetetlen erővel!

TOLERANCIA!ELFOGADÁS!MOSOLY!!!